Sweet June
Ha ilyen késői órákban nem alszom, akkor bizony előfordulhat az, hogy blogírásra vetemedek. Mögöttem szól a már ezerszer agyonismételt animációs kisfilmzárás a tévében. Hangulatos aláfestő zenét nyújt a már amúgy is fülembe kívánkozó Apocalyptica szám lágy csellói mellett. De hogy ennek mi köze ahhoz, amit írni szeretnék? Hát, röviden - semmi. Viszont még az se tiszta számomra, hogy pontosan mit is akarok kifejezni, kiírni magamból jelenleg. Csak írok, visz a kezem. Magam sem tudom hová. Magam sem tudom miért. Nem feltétlenül kell a blogoláshoz indok. Pusztán egy kósza érzés, gondolat. Akár egy felvillanó villanykörte a fej felett, mely lecsapja a fél város áramellátását hirtelen.
Viszonylag rég írtam. Bár ez elég nevetséges kijelentés tőlem az utóbbi időkben. Mi számít régnek. Mi számít mostnak. Elmosódik előttem az idő. Úgy hömpölyög, akár egy gyorsított fokozatra tekert folyó videofelvétele. A blogjáték még az ajtómon dörömböl. Nagyon szeretné, sőt, akarja hogy befejezzem. Hisz van még két bejegyzésem számára. Két bejegyzés, melyeket még nem akarok megírni. Még nem jött el az idejük. De ha egyszer majd megírom őket, tudom hogy az én lelkem is meg fog könnyebbülni. Most viszont még hagyom, nyugodtan sodródjon a viharban.
Kissé megmosolyogtató, hogy mennyi mindent nem tudnak rólam az olvasóim. Mennyi mindent nem írok le, nem osztok meg. Mennyi olyan információ, élmény, emlék van megíratlan, mely akár azt a benyomást kelthetné rólam, hogy normális ember vagyok. De ki akar normális lenni egy nem normális világban... Néha leírnám, hogy mi van velem, mi történik a nagyvilágban, egyáltalán élek e még, és ha igen, merre járok, mit csinálok. De nem teszem. Bezárkóztam ismét magamba. Hiába, reménytelen vagyok. Csak egy lágy, puha kéz kapta meg a kulcsot tőlem. Viszont ő sem tudom, hogy meddig. Néha áldás, és átok is egyben, hogy ismerem őt. Néha több az áldás, néha több az átok. De nem lehet mindig sweet januar. És hogy a kedvenc filmem idézetével zárjam értelmetlen, ömlengő soraim:
"Örökké nem eshet..."
39. nap: Volt már olyan, hogy utáltad magad? Teljesen magad ellen fordultál?
Volt. Ha nem lett volna, akkor nem tettem volna fel ilyen kérdést.
Jelenleg is harcban állok önmagammal. És bizony kérdéses, hogy nyerek e. Bár nyerni nem tudok, ahogy veszíteni se...nagy paradoxon ez. Az ember nem tudja saját magát legyőzni. Bárhogy küzd az egyik fele ellen (legyen az jó vagy rossz), olyan fába vágja a fejszéjét, mely bizony a saját dereka.
Az egyik részem makacsul tartja magát. Hónapok óta. Utálom őt. Ő az a részem, melyik gátat és homályos falakat állít fel az érzéseimmel szemben. Aki tévútra csal, ha úgy kívánja. Álmatlan éjszakáim őre, gondosan nyitva tartva szemem. Megtöltve elmém minden földi jóval, mely megteremti a másik felem számára a sebeket és a harcnak a lehetőségét.
És ha már a másik felemnél tartok, ő az aki most írja e blogot. Nem akartam folytatni egy ideig a blogjátékot, sok mindent nem akartam, mégis megtörtént. Sok mindentől féltem és félek, és ezt mindkét felem tudja. Az egyik előre látta, hogy ez lesz, a másik pedig szintén sejtette, de megpróbálta elnyomni, elfojtani a dolgokat.
Talán túl gyenge ember vagyok saját magamhoz. Talán nem érdemlem meg azt az emberbőrt, amit magamra öltöttem. Talán...túl sok a talán...
Tehetetlen vagyok, és ez az ami a legjobban elborzaszt...utálom azt a részem amit az eszemnek hívnak, és lassan azt is, melyik a szívem. Nem nyerhetek...és bárhogy is szeretném, ez a harc bizony sokáig fog még tartani bennem...Kérdés, hogy meddig bírom még. Mikor jön el az a pillanat, amikor kész leszek olyat tenni, mely vagy az egekbe emeli a jövőmet és boldogságomat, vagy pedig a mélybe taszítja, örök rabsággal sújtva.
Talán nem akarok kockáztatni. Elmosódik mindaz, hogy mi lenne a helyes. De most a szív-felem ír, és ő adja kezemre a sorokat...nem tudom, hogy ő tudja e mi a helyes, de én vele akarok tartani, mert tudom...TUDOM, hogy ezt kell tennem! Bárki bármit mond...legyek bármily bolond...kitartok a szívem mellett, mert ígéretet tettem...
S ha addig az eszem hadba indul ellenem, lebeszélni a szívem, meggátolni, elnyomni amit eddig elnyomtam, mert úgy volt helyes, akkor hát harcba szállok vele újra és újra, ha kell...
38. Ha elvesztenéd az emlékeidet, mi lenne a legelső tennivalód?
Hadd meséljek el egy rövidke történetet egy fiúról...aki fel merte vállalni annak a gondolatnak a tényét: mi van, ha egy szép napon elvesztem az emlékeim?
Mi van, ha egy nap úgy ébredek fel, hogy nincs múltam, pusztán egy üres papírlap és egy toll a kezemben? Egy leradírozott élet és egy eszköz, mely akár egy bot, a vándorlások során utat mutathat.
Sokan emlékeik teljes tudatában sem tudják, kik ők valójában, és sokan az emlékeik visszaszerzéséért vívott harc során jönnek rá erre.
Mi mind különbözőek vagyunk...Minden ember más életet kap az Élettől, akár egy elit iskolai luxusmenza. Mindenki más múlttal és emlékekkel teleírt lapot szorongat magánál. Ki ragaszkodóbban, ki éppen hogy csak két újjal fogva. Minden embert az emlékei és érzelmei, a saját lelke és gondolatai teszik azzá, aki. Lehet a világon háromezer-ötszázhuszonhat Kovács Dávid nevezetű férfi, ha közülük az az egy, jelen esetben én, gondol bele abba a szomorú ténybe jelenleg, hogy vajon az emberek túlnyomó többsége miért nem találja önmagát...? Miért nem találja meg a boldogságához kikövezett, halálfoltos utat?
Mi mindannyian a boldogságért küzdünk. Beleőszülünk a társadalom elvárásaiba, miközben titkon hajszoljuk a boldogságot. Legyen az egy másodpercnyi, de kell nekünk, akár egy szűnni nem akaró vágy, egy drog. Mivel az emberi lét értelme, a boldogság megszerzéséért vívott monoton küzdelem és szenvedés.
Egy amnéziás emberben is benne van ez a vágy, akár földben a makacs vetőmag. Hisz az emlékei elvesztésével nem jár együtt a lelke elvesztése is.
Én belegondoltam mindebbe, éppen ezért ragadtam tollat, és írtam le saját magamnak egy levelet. Future First Aid. Az emlékek lehetnek bármily szépek és fájók, bármily tanulságosak és zavarba ejtőek...egyszer szerte foszolhatnak. És nem fognak integetni. Az írás viszont megmarad. És én leírtam mindazt, amit első lépésként tudnom kéne, ha elveszteném mindazt, amiért az Emlékek Őre vagyok...
Túl sok leírni valóm lenne 19 év felgyülemlése alatt. Számtalan gyerekkori élmény, arcok, érintések, becéző szavak. Mindaz, ami jelenleg fontos számomra.
Viszont kevés olyan dolog van, ami úgy dobbantja meg a szívemet, akár a nyári táborokban lévő kisdobosok az indulót. Amiért megremeg, és ordít a lelkem belül. Ami boldogságtól sugárzó mosolyt csal az arcomra.
Ez a jelen...érzem, amit érzek, tudom, amit tudok. De ha elveszteném az emlékeim, csakis arra támaszkodhatok, amiről jelenleg is tudom, hogy ugyanolyan hatást gyakorolna rám, mint most. Egy déja vu! Egy rég elfeledett álom!
Egy lány elmosódott körvonalai, amint búcsúzok tőle a peronon...egy hű barát, akiért az életemet is adnám, ha kell...egy puskaporos vers, melyet egy fiatal kéz írt...a nekem ajándékozott szeretet melege...
Ha olvasod ezt a levelet, jövőbeli fiúcska...számítok rád...és a még meglévő emlékeim erejében...térj vissza hozzám!
Sosem késő megtalálni a tükörből visszanéző torz mumus belső kincses ládikóját.
37. nap: Feláldoznád az életedet egy hozzád közel álló személy megvédése érdekében?
Háth...valamiben meg kell halni.
Mindig is úgy voltam vele, hogy ha egyszer el kell menni a Kaszással, akkor az eltávozás legyen tiszta és bátor. Egy jó cselekedet által meghalni megadja a kellő végtisztességet rothadó testednek. Ilyen például egy bankrablás közbeni szitává lövés, vagy ugyebár az életünk feláldozása, egy szerettünk megvédése érdekében.
Régen hittem ebben. Talán mert túl sok akciófilmet és animét néztem-nézek, ahol a hős, vagy hősök számára nem kérdés, hogy mi a helyes lépés. Szemrebbenés nélkül "megöletik" magukat, ha ezzel elérik a kívánt hatást, példát statuálva az ifjú generációnak a jóság és a lelki tisztaság diadaláról, megteremtve egy amolyan "cool" faktort.
-Igen, ő fasza gyerek! Megvédte azt a védtelen lányt az élete árán is...igaz, hogy most már meghalt, meg a lánynak is elvágták a torkát utána...de azért fasza gyerek volt...-
Persze nem csak a kések és golyók, autók elé lehet állni, félrelökni a célszemélyt az útból, hanem ilyen életáldozat lehet kimenteni valakit egy égő házból, folyóból, vagy nekiugrani a támadónak. Ezeket az embereket mindig is Hősnek fogom nevezni, még ha bolondok is.
Szeretem a bolondokat, hisz én is az vagyok.
Ha valakit nagyon szeretek, mindennél jobban, akkor ez nálam az 'életemnél is jobban' kategóriába billen át szép lassan. Ami azt eredményezi, hogy igen, ha a helyzet úgy hozná...feláldoznám érte az életem, véget vetve minden földi érzelemnek, ami bennem csordogál. Beleértve a szeretetet-szerelmet is. Mert az a személy előrébb kerül a fontossági listámon saját magamnál. Ezért az a tanulság, hogy senkit sem szabad ennyire szeretni, mivel nem biztos, hogy ez kétszemélyes játék. Így aztán ha meghalok érte, ő ezt nem biztos, hogy "értékelni fogja". Így már nem Hős leszek, hanem szimpla bolond. Igaz, hogy megvédtem egy emberi életet...ám a jutalom, amit várnék, bizony elmaradhat. Lehet hogy én megtenném érte, de ő értem a kisujját sem mozdítaná...
Ettől eltekintve megtenném...még ha nem is érdemelné meg...
36. nap: Ha belecsöppenhetnél bármelyik filmbe és annak világába, akkor melyiket választanád, és miért?
Ez akármennyire is furán hangzik, túl egyszerű kérdés. Hiába van számtalan, több ezer film a mozi hajnala óta, hiába van rengeteg filmes világ, univerzum, hiába van megannyi meghatározó filmes karakter és találmány...Egyetlen film...
Pusztán egyetlen film nyit számomra ajtót, és még kopognom sem kell, hogy beengedjen. Tárt karokkal várja ezt a kócos hajú fiúcskát, aki én vagyok. Ad egy pacsit mindannak a 19 évnek, ami a hátam mögött áll, és rákacsint arra a random évre, ami még szemem előtt toporog.
Ebben a világban kitombolhatom magam. Az lehetek, aki vagyok. Korlátok nélkül. Azt érezhetek és úgy, ahogy akarom. Senki sem mondja meg, hogy mit csináljak. Magam leszek...nagyon sokáig. Egymagam. Senki és semmi más...Hacsak el nem hozok magammal valakit...valakit, aki fontos a számomra. De talán a magányos farkas üzemmód célravezetőbb lenne. Több évtized várna rám és gondolataimra, lelkem remeteségbe való taszítására. Mert ez az álmok világa.
Igen, ez a film az Inception (gyengébbek kedvéért: Eredet). 2010-es filmről beszélünk, ám az évjárat számomra semmit sem jelent ez ügyben, mert nem azért választottam ezt a filmet, mivel még "friss". Pusztán 2010-ig kellett várnom, hogy otthont adhasson egy ilyen kérdésre.
Visszatérve: -Innentől spoileres és szaktudást igénylő-
Bekerülnék a film által megformált "váróba", abba a köztes világba, ahol álmodok ugyan, tehát a testem pihen, de az elmém nem alszik. És ebben a váróban sokkal lassabban telne az idő. Ez azért érdekes, mivel amíg a testem nem öregszik, a bensőm igen. A megannyi váróban töltött év alatt számtalan tudást lennék képes felhalmozni...megtanulnék olyan dolgokat, amikre nem volt lehetőségem, vagy nem mertem. Megértenék olyan dolgokat, amiket pusztán a magány és a hosszú idő képes megteremteni. Megtanulnék együtt élni az érzéseimmel, megkötni az önzőségem és a gyűlöletem egyaránt. Egész egyszerűen megőszülne a lelkem, szívem és az agyam. És ha felébrednék az álomból...ez a fiatal test új gazdát cserélne. Egy álom, mely oriási kihívás és harc lenne a számomra. A saját magam ellen indított hadjáratom. Hogy jobb ember lehessek, több, mint aki most vagyok.
Én ezt a filmbéli világot választanám, hogy legyőzhessem és megismerjem magam, és úgy általánosságban mindent. Akinek nem inge, ne álmodja magára...
Písz...
35. nap: Ha kívánhatnál egyvalamit egy jótündértől, mi lenne az?
Nem akartam a blogjáték utolsó kérdésére még válaszolni. Úgy voltam vele, hogy túlságosan is elhamarkodott lépés lenne, mivel a kívánságom túl "szent" számomra. Éppen ezért nem is fogok még válaszolni erre a kérdésre, hanem Sparrow kollégám nyomdokaiba lépek, és ahogy ő is kiegészítette 5 nappal ezt a játékot, (amit ugyebár megválaszoltam már a 35. nap kivételével) én is meghosszabbítom 5 nappal. Aki akarja, átveheti tőlem. Szabad a vásár. Ám nem felejtem el, hogy amíg ezt a kérdést nem válaszolom meg, addig a játék is befejezetlen marad. Ha eljön az idő, megteszem...
* * * * * * * * * * * * * * * *
36. nap: Ha belecsöppenhetnél bármelyik filmbe és annak világába, akkor melyiket választanád, és miért?
37. nap: Feláldoznád az életedet egy hozzád közel álló személy megvédése érdekében?
38. Ha elvesztenéd az emlékeidet, mi lenne a legelső tennivalód?
39. nap: Volt már olyan, hogy utáltad magad? Teljesen magad ellen fordultál?
40. nap: Ha lehetőséged lenne egyetlen egyszer visszamenni az időben egy tetszőleges időpontra az életedből, akkor mit választanál?
V mint Vendetta...
Igen, szándékosan nem írom le ezen a napon a Valentin szót..Óh, úgy látszik mégis leírtam...mégpedig azért, mert ez a bejegyzés a nagyon kedvelt és szeretett (el ne hidd már) napról fog szólni, ami oly sok örömet okozott eddig (ha ezt is elhiszed, nagyon hülye lehetsz).
Nah jó, nem kertelek: Leszo..hatja a jó k...va any...át az, aki kitalálta ezt a re..vás hányadék napot :)
Manapság már mindennek megvan a maga napja. Ennyi erővel lehetne újgazdag-luxus-felső tízezres napokat is tartani, hogy a szegény, munkanélküli, vagy éppen éhbérért dolgozók törölgethessék a szemüket, amíg a selyempincsik végigparádézzák a saját ünnepük.
Nagyon nem fer. Aki szereti a másikat, annak nem kell nap, hogy megünnepelhessék szerelmük gyümölcsét, minden nap adott erre. Nem csak akkor kell szívecskés nyáltenger, ajándék és virágözön, valamint AIDS parti, amikor egy piros betűs V nap úgy csettint. És azokkal mi van, akik egyedül töltik ezt a napot? Azok basszák seggbe magukat? Nem vagyok irigy azokra, akik most önfeledten viháncolnak. Egész egyszerűen nem fer ez az egész. Mindenki megbolondul ezen a napon, még én is. Ami úgy vélem látszik is jelen írásom közben. UTÁLOM ezt a napot! Szó szerint gyűlölöm! Több éve folyamatosan, ebben az időszakban történnek velem a leggyatrább dolgok! Ha ez az én blogom, akkor igenis ki kéne öntenem a szívem, leírni az érzéseim, gondolataim ezzel kapcsolatban. Kiírni minden haragom és fájdalmam, ami ezen a napon előtört belőlem...de minek? Kérdem én, minek? Hogy aki olvassa az együtt érezzen velem? Hogy megszánjanak-bánjanak engem? Hogy hülyének nézzenek és nevessenek rajtam? Csak azért, mert fáj, hogy nincs senki mellettem ezen a napon?! Vagy ha lenne is, mégsincs?! Mert akit akarnék, hogy mellettem legyen, az mással van? Mert utálok, egész egyszerűen utálok szeretni, és gyűlölni egyaránt? Hát akkor legyek hülye. Mit bánom én. Engem ne sajnáljon senki...
És te, kedves olvasó. Te, aki most egyet értesz, vagy nem értesz, nagyon szépen megkérlek, küldj a bankszámlaszámomra egy csekély összeget, hogy vehessek magamnak egy kis bonbont és virágot, ha már V nap van...
Köszöntem.
Csak egy dobbanás
Mennyire érdekes ez az apró, miniatűr szerkezet...Két jelentés, képzeleti és fizikai tartalom. Életben tart és megöl egyszerre. Felpezsdít, és elemészt pillanatok alatt. Hordozza boldogságod gyermekét, majd kiontja annak életét, fekete jelet hagyva testedben.
Hol gyorsabb, hol lassabb a dallam, ritmusosan mutatva neked az utat érzelmeid labirintusában. Hol kihagy, hogy megértsd életed meghatározó pillanatait, hol dübörög, hogy felfokozza azokat. Szeretet, szerelem, bánat, izgalom, feszültség, jövő... mind mind ennek a kis szerkezetnek a rádióállomásai.
Nem utolsósorban, legfőképp ez a kis csomag maga az élet. Ő tart életben, gondozva testem, lelkem, mozgatva gondolataim, érzéseim. Hisz lelkemnek ő az almája. Éltető vérrel látva el mindenem. Ha akarom, ha nem, ő az én életem. Kitépni nem tudom, addig élek, amíg ő úgy akarja. Ki vagyok szolgáltatva akaratának. De ha valóban szeretsz engem, kicsi szív, kérlek ne okozz számomra több fájdalmat, mert már nem bírom el...
34. nap: Ha képes lennél látni a jövőt, milyennek szeretnéd látni a világot 30 év múlva?
Sajnos csillagászati méretű különbségek vannak aközött, ahogy én szeretném látni a jövőt, és amilyen lesz.
Szeretnék egy olyan jövőben élni, ahol a gyilkosságokat, tömegmészárlásokat, háborúkat, értelmetlen emberi áldozatokat követő terrorista megmozdulásokat csak a holografikusan kivetített történelem tankönyvekből ismerik az emberek.
Szeretnék egy olyan jövőben élni, ahol nem a kőolaj és a pénz az úr. Ahol a közlekedési járműveket megújuló energiaforrás hajtja. Ahol nincsenek közlekedési katasztrófák, környezetszennyezések, nincsenek olaj miatt kirobbanó ál-háborúk. És legfőképp, nincsenek pénzéhség motiválta zsíroskezű sakkjátékosok.
Szeretnék egy olyan jövőben élni, ahol nem az állatokat ölik az emberek. Ahol egy fókának, bálnának van esélye életben maradni köztünk, állatok között. Ahol elmondható, hogy igen, 30 év óta egy állatfaj sem pusztult ki általunk. Igen, mi szeretjük az állatokat.
Szeretnék egy olyan jövőben élni, ahol még el lehet menni kirándulni egy erdőbe. Lehet sétát tenni egy réten, hegyekben. Ahol él, lélegzik még a természet.
Szeretnék egy olyan jövőben élni, ahol a hülye nem tartja magát okosnak, az okos pedig hülyének. Ahol a cigánygyerekek nem lopkodnak mp3-4-25235 lejátszót zsebkéssel.
Szeretnék egy olyan jövőben élni, ahol kézzel fogható dolog a kultúra, művészet, költészet. Ahol nem egy fröccsöntött műanyag váza jelenti az esztétikusságot.
Szeretnék egy olyan jövőben élni, ahol az egészség nem kiváltság, hanem a hétköznapi élet része.
Szeretnék egy olyan jövőben élni, ahol nem csak divatbuzik, kurvák, emósok, tajparasztok, és csordacsürhe megy szembe velem a virtuális utcán. Ahol láthatok, találhatok egy csodaszép lányt, kinek van esze, nem csak a risza segge hajtja fasz és pénz után. Akit szerethetek, és viszont szeret.
Szeretnék egy olyan jövőben élni, ahol van családom, feleségem, gyermekem. Ahol semmilyen felsőbbrendű öltönyös nem mondja meg, szabályozza, hogyan éljek.
Szeretnék egy olyan jövőben élni, ahol mi, emberek, bizony kurvára kusban maradunk.
*Ha nekem jövőbe látó képességem lenne, bizony tudnám azt, amit most nem. És talán optimistább is lehetnék. Talán
Képzeld el, hogy bebizonyosodik Isten létezése, és mindenki írhat neki egy levelet. Te mit írnál, ha írnál?
Ha be is bizonyosodik, akkor vagy azáltal, hogy újrateremti a dinoszauruszokat, vagy pedig kipusztítja a földet, megtisztítva tőlünk. Mi, emberek, sosem fogjuk tudni bebizonyítani a létezését, saját magának kell lépnie ez ügyben.
Kedves istenszerű, felsőbbrendű teremtmény!
Mint bizonyára tudod, mi, apró porszemek nagy műved tábláján kézzel fogható magyarázatot, óh jaj, rossz szóhasználat, kézzel fogható tényt nyertünk rád vonatkozólag. Létezel. De a magyarázattal úgy vélem még tartozol számunkra. Nem is kevéssel.
Magyarázd hát meg nekem, apró, ám érző porszemnek szemedben, hogy miért is létezel te pontosan? Mi az az ok, indok, megnyugtató szó, amiért nekünk örülnünk kéne létezésednek? Mi az, amiért nekünk ünnepelni kéne téged? Mi az, amiért nekünk jó is az, hogy bizonyosságod nyert léted?
Magyarázd el számunkra, sőt, nekem legfőképp - mivel én a te teremtményed vagyok(amit még most sem hiszek), megörökölve a kíváncsiságot - , hogy mivégre fedted fel magad pont most? Ennyi katasztrófa és szenvedés előidézése, vagy tétlenül végig nézése után, miért most? Netán a bűntudat? Talán éppen hogy harag? Vagy egyszerű unalom?
Magyarázd el számunkra, hogy eddig hol a fenében voltál? Egyáltalán ki is vagy te valójában? Egy ember? Egy állat? Egy ufó? Netán még mindig az emberi képzelet szüleménye?
Tudom, én csak egy Senki vagyok. Egy senki a szemedben, semmi más. Ám ha válaszolsz a kérdéseimre, megkapod a tiszteletem, mely jelenleg oly messze van tőled, mint te tőlünk.
32.nap: Mit tennél, ha megtudnád, hogy pontosan egy hét múlva meg fogsz halni, és semmit sem tehetsz ellene?
Ez eleve nem elképzelhetetlen. Mi is ítélkezhetünk a saját életünk felett. Nem feltétlen kell megvárni, amíg egy gyógyíthatatlan kór öntudatlanságra, kómára, szellemi-fizikai leépültségbe taszítson, az élet és a halál völgye között ingázva. Akkor ugysem tehet semmit az ember néhány napja során, hisz vagy a fájdalom, vagy a tehetetlenség szögezi az ágyhoz. Éppen ezért írtam, hogy mi is ítélkezhetünk életünk felett. Pontosan emiatt a kérdés miatt. Éljük életünk, és egyszercsak eldöntjük. Most álj. Itt a vége. 1 hét, és beadom a kulcsot a portásnak . Semmi betegség, semmi fájdalom, átadva magunkat az utolsó hetünknek. A saját magunk bírái leszünk. A saját magunk sorsa felől döntünk. Az utolsó napjaink saját magunk kedve szerint formázzuk. Igaz, hogy mi döntjük el, hogy tegyünk, vagy ne tegyünk e ellene valamit, viszakozhatunk is, de ettől még miénk a lehetőség. E szemlélet szerint pedig most leírom, mit is tennék ilyen szituációban.
Első nap:
Meg fogok halni. Szembesülök a ténnyel, tudatosan megfogalmazódik bennem: 1 hét, és vége. Nincs tovább. 1 hét múlva meghalok. Erős maradok. Születésemkor sírtam, de halálomkor nem fogok. Nem gyengülhet el az ember, pont most. Mikor az utolsó 7 nap, ami még az élethet köt, tele van lehetőségekkel. Nem fogom emós, összehugyozott rinyagépként kapargatni a koporsóm fedelét.
Kiválasztom a kedvenc ruhámat, amiben a legjobban érzem, vagy éreztem magam régebben. Amiben egész egyszerűen nem feszélyez semmi. Mind a 7 napot benne töltöm.
Nem szólok senkinek sem. Utolsó hetem kezdőnapján senki bánatát sem akarom látni, érzékelni. Senki se gyászoljon, mikor még meg sem haltam.
Ezen a napon nem teszek semmit. Fekszem az ágyamon, gondolataimba merülve. Van mit összegeznem.
Második nap:
Felkelek, mintha mi sem történt volna. Mintha nem tudnám, hogy meg fogok halni. Az egész napot úgy töltöm, mint egy átlag ember. A lehető leg kevesebbet gondolok halálom tényére. Úgy élek ezen a napon, mint addig.
Harmadik nap:
Felkelek, és tudom, hogy meg fogok halni. 4 napom maradt. 4 csodás nap. Élvezni kezdem az életem, úgy szívom be a levegőt, mintha ambrózia illatot árasztana. Úgy eszek, úgy iszok, mintha selymes méz járná át, csiklandozva nyelvem. Úgy mosolygok, mintha én lennék a világ legboldogabb embere. Olyan optimista, és életvidám lennék, amilyen halálom előtt sosem voltam. Úgy lépek ki az utcára, úgy sétálok, úgy beszélek, úgy segítek, dolgozok, írok, olvasok, akár egy beszívott bohóc.
Negyedik nap:
Elmerülök emlékeimben. Átnézek mindent, ami az élethez köt. Iratok, képek, könyvek, személyek, filmek, zenék, műsorok, reklámok, egyszóval minden, miről emlékem van. Minden emlékemet át akarom járni, megsimogatni, becézgetni, szólni hozzá egy jó szót.
Ötödik nap:
Elmondanám egy, csakis egy személynek a halálom tényét. Annak, aki a leg közelebb áll hozzám. Beszélgetnék vele, elmondanám neki mindazt, amit érzek, és még fontos elmondanom életemben. Elmegyek egy templomba, és agnosztikus létemre meggyónom, amit meg kell.
Hatodik nap:
Bejelentem halálom tényét. Megejtem a búcsúzkodást. Mindenkitől elköszönök, akitől kell, elvarrok minden élethez kötő szálat.
Hetedik nap:
Rendelek egy valag pizzát és Sprite-ot. Megetetem az állataim. És megfőzöm a kedvenc ételem. Megnézem a kedvenc filmem, meghallgatom a kedvenc zeném. Levágatom és megmosom a hajam, levágom a körmeim, fogat mosok és megfürdök. Tisztán akarom elsétálni a túlvilágra. És sírok. Elsiratom mások bánatát. Még utoljára elköszönök egy személytől, és hagyom, hogy elnyomjon az álom.
31 nap: Mit tennél, ha egyik reggel Superman-képességekkel ébrednél? Hogyan élnéd tovább az életedet?
Senki sem tudja elképzelni, hányszor fordult már meg a fejemben ez a gondolat, még ha csak pillanatokra is játszottam el vele. A legfurcsább az egészben az, hogy ha ez be is következne valami csoda folytán, egyáltalán nem lepődnék meg. Hisz miért döbbenne meg az ember olyas valaminek az eljövetelében, melyre mindig is vágyott? Egyszer csak az ölébe pottyan, és úgy érzi, egész élete során megvolt benne ez a kis +, csak éppen nem vette észre. Akár egy ismerős ismeretlen gyermekkori barát felbukkanása.
Ha így ébrednék fel, az első dolgom az lenne, hogy szépen leülök az ágyam szélére, és végigzongorázom különleges képességeim tárházát. Jobb még az elején tisztázni mikre is vagyok képes. Nem akarok váratlan meglepetéseket okozni. Ha ez megvolt, elgondolkodnék, vajon kikkel is osszam meg kis titkomat. Felfedjem e magam, avagy sem. Hisz valjuk be, szuperhősök csak a tévében és képregényekben léteznek. Más dolog látni, olvasni róluk, és azzá válni. A mai világ nem fogadja olyan kedvesen a csodatévőket, mint azt elvárná az ember. Eszem ágában sem lenne egy kisérleti laborban, vagy egy folyadékkapszulában végezni. A sajtóról meg már ne is beszéljünk...még a végén celeb lennék. Akkor inkább kipusztítanám az egész Földet emberestül, mindenestül. Mindenesetre, ha ezeken úgy a szobámban, még kissé kócosan és álmosan, higgadt fejjel végigtrappolnék magamban, belátnám, hogy ildomos lenne kussban maradnom. Azonban nem kerülné el figyelmem régi szuperhős vágyam se, így felkapnék egy laza farmert és inget (szuperbuziszerkó kíméljen) és kirepülnék, akár a madár. Végigszáguldanám a horizontot, bejárva számtalan vidéket. És ezt vedd reggeli frissítő edzésnek. Mi szuperhősök ezt tesszük futás helyett, mugli. Igen, most, hogy szuperhős lettem, ti, normál emberek muglik lesztek. Avagy szupertelen emberek. Gondolom ezek után jönnek az azonosítatlan repülő tárgy feltevések, Ufó invázió rémvíziók...de ki nem szarja le? Hogy ezek után mit is tennék? Nos, majd ha valamelyik nap felébredek szuperképességekkel, úgyis kiderül ;)
30. nap: írj levelet magadnak - írj le benne mindent, amit szeretsz magadban
Kedves Én,
Előre is bocsánatot kérek magamtól, amiért lekedveseztem magam. Milyen egoista szokás...ha látnám magamat, biztosan elsüllyednék szégyenemben. Már csak a formaiság kedvéért is megkérdezném magamtól, hogy mi újság, hogy vagyok, de valószínűleg ezt amúgy is tudnom kéne. Nem vagyok egy gondolatolvasó típus, de azért majdcsak ki tudom találni levelezőpartnerem érzéseit. De óh, jaj, fájdalom! Ismételten egoizmusra vetemedtem. Az egész levelem másról sem szól, csak magamról. Mit fogok szólni, ha megkapom eme levelet, és mást se látok, minthogy saját magam iránt érdeklődöm. Micsoda arcátlanság. Ha elnézést kérnék emiatt, tudom, hogy úgysem bocsátanék meg magamnak. Elvégre saját magamat sértem meg vele. Ha nem írok, és abbahagyom eme sorok írását, azzal azt fejezném ki magam iránt, hogy semmibe veszem, ha folytatom, azzal pedig, hogy túl sokra tartom. Hát mitévő legyek? Költői kérdés ez, hisz nem válaszolhatom meg. Egy szó, mint száz, öröm volt skizofrén levelet írogatni magamnak, kihasználva szóhasználati eszközeim, és csekély humorérzékemet. De óh, túl szerényen viseltetek magam iránt. Mindenesetre olvasó-énem nem veszi egoizmusnak. Nah csóók.
Tisztelet nélkül: egy szerény rajongód
29. nap: valami, amit reményeid szerint meg fogsz tudni magadon/magadban változtatni és az okok
Miért érzem azt, hogy ez a kérdés, ha burkoltan is, de már hússzor szerepelt?
De egye fene. Leírom még egyszer, Tessék: wáccsthisz
28. nap: mi lenne ha teherbe esnél? mit tennél?
Háth, először is, olyan vigyor terülne szét az arcomon, hogy belerepedne a szám széle, hisz bekerülök a biológiakönyvek méltán híres oldalaiba. Ezáltal ismertetve meg nevem az utókorral. Másodszor mondanék egy "kurvaéletbé-t", amiért ilyen debil módon ismeri meg a világ a nevem, majd kedvesen szétütném a falat, meg azt, aki volt olyan figyelmes, hogy belém helyezte testnedveit, megkeresve nemlétező petefészkemet. Ha ezek megvoltak, kirabolnék egy bankot, elvégre egy gyerek sok pénzt visz el a költségvetésből. Gondolni kell a jövőjére. A sitten megszülöm, már ha a kivételesen tehetséges rendőrök elfognának. De ami a legfontosabb, módosítanám a nevem Dávidról, Dórira, elvégre anya csak egy van. Jujj de jó lesz, de várom már...
27. nap: mi a legjobb dolog az életedben mostanság?
Legjobb? Jó kérdés. Jelenleg olyan sok jóságot nem találok benne. Egy szemétdombon nehéz aranyat találni. Amit, vagy akit mindenképp kiemelnék, az az előző posztban is említett Bocchan, és a vele való megismerkedés. Jó hatással van rám, ami szerencsére kölcsönös, így a sötét nappalok felhőiből néha kikandikál a napsütés is. Nagyon szépen köszönöm neki a hajnalig tartó beszélgetéseket. Rég dumáltam már ilyen jókat, bármiről. És a közös szenvedélyünknek, a Beck-nek is sokkal tartozom, egyrészt mivel általa ismerkedtünk meg, másrészt mert egy vadállatiasan csillámpónirambó jó anime.
26. nap: gondoltál valaha arra, hogy eldobd magadtól az életet? ha igen, mikor és miért?
Gondoltam, igen. Akinek még nem fordult meg ilyesmi a fejében, az vagy annyira boldog és kiegyensúlyozott életű, mint egy politikus, vagy buddhista. Ki így, ki úgy gondol rá. Ki alacsonyabb, ki magasabb szinten. Nem szégyenlem, én igen, ki merem jelenteni, hogy beszállt a fészkembe az öngyilkos kismadár gondolata. Aki rossz szemmel nézi az ilyesmit, az akkor csukja be azt, és ne olvasson tovább. Nem akarok megfelelni mindenki elvárásainak, én is csak esendő ember vagyok, tele gondokkal és bajokkal. Így megtartom magamnak a luxust, hogy ha nagyon mélyen vagyok, bekopogjon hozzám a gondolat. Amíg ez elmélet és nem gyakorlat szinten mozog, úgy vélem nem kell többet írnom erről.
25. nap: az ok, amiért szerinted a mai napig életben vagy
Ennek a legeslegegyszerűbb oka az, hogy nem haltam meg. Vigyáznak rám az angyalaim, vagy épp az ördögeim. Mikor hogy. Talán valami földöntúli erő még be akar hajtani rajtam valamilyen cselekedetet, ami a világ sorsára van hatással. Különleges küldetésem van földi létem során. Kiválasztott vagyok, aki egyensúlyt teremt az erőben. Vagy csak egész egyszerűen egy sötét paraszt sakkbábu, kit még nem ütöttek le a királyok. Mondván, hadd szenvedjen.
24.nap: készíts valakinek egy zenei listát és magyarázd el, miért azokat a zenéket választottad.
Kérdés, hogy kinek? Mert a szomszéd öregasszonynak, vagy a vegyesbolti kisegítőnek nem fogok.
Mivel Bocchan-nal amúgyis benne vagyok a zeneipari beszélgetésekben, ezért őt tisztelem meg vele:
Legeslegelőször: Bullet For My Valentine - Tears Don't Fall (Acoustic)
Ok: Pont ezt hallgatom éppen, és mert jó szám. Meg msn-en is pont írtam neki az előbb róla, meg ugye pont ideális lenne számára gitárleckeként.
Legeslegmásodszor: Sum 41 – Slipping Away
Ok: Muszáj ok? Nem. Egész egyszerűen jó szám. Kikapcsol, relax, nyugalom magasfokon. Altatónak is beillik, de számomra ez több annál. Emlék. Érzés. Élet.
Legeslegharmadszor: Apocalyptica- Im Not Jesus
Ok: Leszarom az okot. Jó és kész. Nem vagyok Jézus, már a cím is jól kezdődik.
Levelet nem írok, nem kell ezt ragozni.
23. nap: valami, amit bárcsak megtettél volna az életedben
Ismételten egy, az idióta kérdéskörből.
Eleve nem vagyok halott, ezért még megtehetném, nem? A múltat nem változtatnám meg, amit meg megváltoztatnék, az olyan kaliberű, monumentális, melyre az én lehetőségeim esőcseppek az erdőtűzben.
Így hát marad a jövő. Ismételten a bakancslistát tudom felhozni alanyként.
Keresés
Régi bejegyzések
- Jelen
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. november
- 2010. október
- 2010. szeptember
- 2010. július
- 2010. június
- Az összes »
Utolsó kommentek
- 34. nap: Ha képes lennél látni a jövőt, milyennek szeretnéd látni a világot 30 év múlva?, p.: olyan sosem volt.... »
- 34. nap: Ha képes lennél látni a jövőt, milyennek szeretnéd látni a világot 30 év múlva?, Delor: Néha még az a kicsi is jól jön. »
- 34. nap: Ha képes lennél látni a jövőt, milyennek szeretnéd látni a világot 30 év múlva?, p.: A szabadság nem más, mint az az idő, amit másoktól... »
- Bakancslista (újratöltve), Delor: a fejed az emó :D Ez csak egy művészi kép:D »
- Bakancslista (újratöltve), Onkel: Pálcikaemberek!!!ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!! ---mi az a kép?Csak nem EMó???---- »
Legtöbb komment
- Adj neki te címet... (12)
- Oly nehéz... (9)
- Bakancslista (újratöltve) (6)
- Utolsó álom (5)
- Tesco... (5)
A legjobbak
Kategóriák
- Álomkép (4)
- Ellenszenv (31)
- Emlékkép (13)
- Filozo-fa (35)
- Game On (2)
- Helyzetjelentés (24)
- Hírek (4)
- Könyvajánló (2)
- Merengő (56)
- Nézőke (7)
- Önarckép (46)
- Verseim (19)
- Zene (8)
Linkek
- freeblog főoldal
- freeblog admin
Wale
Maya03
Skorpion79
Sparrow
Pazzo
Check out this funny video!
Nemdohányzó honlap
